Az ázsiai kaland I.

Kuala Lumpur

Szédületes, amikor az álmaink azelőtt válnak valóra, mielőtt azokat elképzelni mernénk. Ilyen élmény volt a rendezvény a malajziai magyar nagykövetség szervezésében, ahol cégünk, a Linistry tiszteletére - 75 résztvevővel - helyi nagyvállalatok és intézmények felsővezetői gyűltek össze.

Keleti varázs nyugati környezetben

Nem sok idő maradt gondolkozni a dolog jelentőségén, hisz rohamtempóban adattuk be az oltásokat, szállást és repülőjegyet foglaltunk, mikor eldöntöttük, hogy a malajziai képviseletünk mellett mi is részt veszünk a váratlanul nagyszabású eseményen. Hatalmas megtiszteltetésnek és lehetőségnek tartottuk azt, hogy a nagykövetség úgy döntött, a mi cégünk innovációs ötletét szeretné bemutatni a magyar-malajziai üzleti kapcsolatok erősítésének céljából. Így szűk két hét múlva a trópusi időtől kábultan ismeretlen márkájú autók között csodálkozunk rá az európai-ázsiai utcákra.

Mint megtudtuk a külföldi autókra kivetett súlyos védővámok tesznek azért, hogy hazai márkájú autókkal járjon a helyiek többsége. Mégis úgy éreztük, mintha egy floridai nagyvárosban sétálgattunk volna, a kelet és nyugat zsongó egyvelege lenyűgözött minket.

Láttunk cuki mókusoknak látszó patkányokat szaladgálni a helyi fogásokat árusító bodegák tetején. De a kivillanó szegénység mégis megfért a hipermodern felhőkarcolók és a sokszintes bevásárlóközpontok árnyékában. A sokszínűség, a széles mosolyok, a mindenhol tapasztalható nyitottság és a magától értetődő angol kommunikáció-, és kiírások pillanatok alatt levettek minket a lábunkról

Magyar innováció + őszinte figyelem

Az eseményre a malajziai magyar nagykövetségen került sor és gyakorlatilag tömve volt a terem, mert az ottani várakozásokat is túlszárnyalva minden egyes meghívott eljött a Linistry személyes bemutatkozását megnézni. A nagykövet úr és csapata tökéletesen választotta ki a meghívottakat: egészségügyi intézmények, a bevándorlási hivatal, telekommunikációs szolgáltató, de még a kambodzsai koronaherceg is meghallgatta a prezentációnkat.

Bemutattuk, hogy a digitális transzformáció négy pilléréből mely hármat és hogyan támogatja a Linistry, majd felvázoltuk a megoldás előnyeit és működését. A résztvevők ott a helyszínen kipróbálták a rendszerünket a mobiltelefonjukról.

Rendkívüli, a korábbi tapasztalatainktól eltérő odafigyelést érzékeltünk, itt tényleg mindenki őszintén jelen volt és végighallgatott minket, majd a végén helyi protokollnak megfelelően enyhén meghajolva, két kézzel nyújtotta át a névjegykártyáját.

Magyar mozi szemlesütve

A különös kettőség mindenhol jelen volt, ahol jártunk. Vártunk feleslegesen az Ubernek megfelelő Grabre és ültünk olyan taxiban, ahol balek turistaként szállítottak minket egy nem túl vonzó áruházba, ugyanakkor számtalan helyen szívből segítettek nekünk. A helyi partnerünkön, a Rinne-n keresztül megismertünk szimpatikus társaságokat, akik hihetetlen kedvességgel fogadtak be minket pillanatok alatt. A gasztro élmények sem hagytak hidegen minket. Igaz kihagytuk a híres Durian gyümölcsöt, az erős illata miatt, de fantasztikus helyi ételeket is kóstoltunk: kókuszdiótól kezdve, a tenger gyümölcsein át egészen a Kung Fu Pandából megismert gombócokig.

Óriási élmény volt részt venni a magyar filmhéten is, ahol a Brazilok c. filmet néztük meg. Volt némi derültség is, mert egy papírlappal takarták ki az erősnek érzett csókjeleneteket és az angolul feliratozott trágár szavakat is, ami persze nem akadályozta a magyar közönséget az eredeti szöveg helyes értésében.

Folyt. köv.

A cenzúrával szemben hatalmas kontraszt például a maláj szilíciumvölgy is, a Magic nevű campus, ahol szintén nagyon komolyan érdeklődtek a Linistry megoldásai iránt és további folytatásra van kilátás.

Komoly üzleti lehetőségeket látunk az országban és a régióban is. Már az első beszélgetésekből kiderült, hogy bár alig háromszor annyian vannak, mint mi mégis jóval nagyobb számokban mérhető minden. Míg itthon kb. naponta 70 helyen használják a rendszerünket, ott a legtöbb tárgyalás 200 feletti helyszínről szólt már az első körben. Volt olyan beszélgetésünk is, aminek a végén a leendő ügyfél titoktartási megállapodás aláírását szorgalmazta és kérte, hogy biztosítsuk neki a kizárólagos értékesítési jogokat egy konkrét szektorra Malajziában. Találkoztunk a japán képviselőnkkel is, aki szintén nagyon biztató képet festett az üzleti lehetőségekről.

Most pedig tervezünk, tárgyalunk, kőkeményen fejlesztünk és ébren álmodunk tovább.